35 éves az Ady: Interjú iskolánk volt diákjával, Vágvölgyi Gergellyel

A Mandiner főmunkatársával, Vágvölgyi Gergellyel beszélgettünk az Ady Gimnáziumhoz kapcsolódó emlékeiről, az azt követő pályafutásáról, valamint a család fontosságáról.

Müller Viktória és Meztger Dorka: Milyen szerepet töltött be az Ady az életben? Mennyire volt meghatározó ez a négy év?

Vágvölgyi Gergely: Egy csomó mindenben, amit végül is azóta is csinálok. Az Ady volt az „ugródeszka”, vagy ott próbáltam ki. Most újságíróként dolgozom. Az Adyban kezdtem el komolyabban írni, majd 11-12.ben főszerkesztője voltam a kiváló újságnak, melyet akkor Ady-lapnak hívtak. Nagyon meghatározó élmény volt, hogy hogyan kell összerakni egy kis csapatot lelkes fiatalokból, hogyan kell egyensúlyozni a témák között, hogy izgalmas is legyen, de értéket is közvetítsen. Ez például tök izgalmas volt nekem. Az érettségi óta eltelt tizennégy év, és most is ebből élek igazából. Raktam össze azóta szerkesztőséget, most pedig majdnem egy hónapja egy nagyobb szerkesztőségben dolgozom. Ezek az Adyból indultak el. Nyilván az érdeklődés, az mindig megvolt bennem az újságírás, a szövegalkotás iránt, de ezek az élmények, amiket itt átéltem, nagyon fontosak voltak.

A másik ezzel párhuzamosan a diákönkormányzat. Igazából én úgy kerültem a diákönkormányzatba, mint Pilátus a Credóba. 10.-ben egyetlen lány jelentkezett képviselőnek. Gondolta az osztályfőnököm, ha van egy lány, legyen egy fiú is, és én lettem a másik képviselő. 11-12.-ben én lettem az elnöke az Iskolai Diákönkormányzatnak. Ugyanezt éltük át, hogy csapatot építünk, hogy próbálunk valami újat csinálni, próbálunk értéket teremteni, közösséget építeni. Mentünk például csapatépítés gyanánt Királyrétre. Nehéz volt valami olyat csinálni, amiben van kis konvencionális is, meg érték is, de nem azt mondja 500-ból 500 diáktársunk, hogy na, ez nagyon gáz volt. Ezek mind  hatalmas élmények voltak. Utána egyébként átkerülve az egyetemre nekem hirtelen volt is egyfajta ürességérzetem. Az egyetemhez képest az Ady egy átlátható, már-már családias közeg volt.

M.V.-M.D.: Milyen tanuló voltál?

V.G.: Én inkább humán beállítottságú voltam mindig. Nyilván a történelmet, magyart imádtam. Mindkét tárgyból kegyetlen jó tanáraim voltak. A magyartanárom izgalmasan és érdekesen tanított. Nagyon művelt, okos, rendkívül felkészült figura volt. Ő volt az, akinél mindenki figyelt, nem nagyon volt olyan, aki unatkozott vagy magasról tett volna az órára, mert ennyire inspiráló volt az ő gondolatisága és műveltsége. A reáltárgyakkal, főleg a matekkal küzdöttem. Az iskola mellett jártam magántanárhoz. Összességében nem voltam rossz tanuló. Az érettségimen a matekon kívül mindenből ötös lettem.

M.V.-M.D.: Mi volt a legkedvesebb élményed a diákéveid alatt?

V.G.: Ami jól megragadható, az egy diákönkormányzatos hétvége, amikor felmentünk a tél közepén Királyrétre. Kiderült, hogy a busz csak félútig jár. Az út teljesen behavazva, mindenki táskákkal. Koromsötét volt péntek este, szerencsére tudtuk, hogy merre kell menni. Ott töltöttünk így együtt 30-an egy hétvégét, és az valami nagyon jól sikerült. Mázlink volt, mert a szálláshelyen, ahová mentünk volna, elromlott a fűtés, ezért betettek minket egy sokkal jobb szállodába. Ez nagyon klassz csapatépítő volt. Kegyetlen jó beszélgetések, séták lettek belőle. Volt két tanár, akik mentorálták a diákönkormányzatot. Ők jöttek el velünk és kifejezetten jó csapatépítő, bizalomépítő játékokat hoztak. Előttünk a diákönkormányzat csak névleg működött és onnan, hogy 6 ember eljön a 30-ból ülésre, el tudtunk jutni oda, hogy van tényleg 30 aktív képviselő, aki tényleg szeretne ennek a csapatnak tagja lenni. Ezt jó volt megtapasztalni. Ez a hétvége ilyen kiemelésre méltó az én szememben.

M.V.-M.D.: Van olyan dolog, amit máshogy csináltál volna ebben az időszakban?

V.G.: Nagyon sok ilyen dolog van. Például többet tanultam volna. Nagyon sokszor elkótyavetyéltem az időt a gimiben, ezért tényleg többet tanulnék, ha újrakezdhetném. Jobban odafigyelnék, hogy azok az emberi kapcsolatok, amelyek ott kialakultak, az érettségi után se szakadjanak meg. Tök jó barátaim voltak a gimi alatt. A nyarakat aktívabban használnám ki arra, hogy képezzem magam és fejlődjek. A nyár az, amikor azt olvasol, amit szeretnél és nem azt, amit kell, meg amikor jobban van időd és lehetőséged szabadon elmenni sportolni. Ezekben talán változtatnék még így utólag.

M.V.-M.D.: Az már kiderült, hogy az Adyban megfogalmazódott benned, hogy milyen irányban szeretnél elhelyezkedni az életben. Mondanál még néhány szót erről a témáról?

V.G.: Amit most csinálok, az már ott nagyon érdekelt. Politológusként végeztem, a politika világa mindig nagyon vonzott. Nem tudom miért. Szoktam mondani, hogy mindenkinek van valami defektusa, nekem ez. És az újságírás megint csak, aminek azért van egy erős közös metszete: a közélettel való foglalatoskodás és az arról történő írás. Már az Adyban tudtam, hogy vagy kommunikációs irányba megyek az egyetemen vagy a politológia felé.

M.V.-M.D.: Melyik volt az első lap, ahol megjelentek a cikkeid?

V.G.: Ez a Magyar Demokrata című, mai napig működő hetilap. Egy ismerősömön keresztül küldtem el egy cikkemet, és nagyon pozitív válasz jött rá. Nagyon jó főszerkesztő-helyettes volt ott, akivel együtt dolgoztam, ő mentorált és segített javítani a cikkeimen. Nem voltam a szerkesztőségnek formálisan tagja, de külsős cikkíróként az egyetem mellett itt dolgoztam. Egy csomó mindent itt tanultam meg. Nem  újságírást tanultam az egyetemen, így a gyakorlatból kellett megtanulni mindent. Például, hogy hogy kell megírni egy cikket, miért úgy kell, miért nem jó, ha máshogy írod.

M.V.-M.D.: Nemrég váltottál munkahelyet és lettél a Mandiner főmunkatársa. Mi volt ennek az oka és a célja?

V.G.: Két évig voltam egy online portálnak, egy keresztény közéleti újságnak a főszerkesztője,  most augusztus 1-jével váltottam munkahelyet. Ennek a miértje nagyon egyszerű: a családom miatt. Főszerkesztőként nagyon sok plusz felelősség és feladat van, ami már nem feltétlen családbarát. Tehát jóváhagyni a cikkeket, kapcsolatot tartani rengeteg emberrel, meg partnerszervezetekkel. A lényeg az volt, hogy többet legyek a feleségemmel, többet legyek a gyerekeimmel, és többet legyek itthon. Ezt a munkahelyváltás tette lehetővé. Kevesebb a munkaidőm, és azt is magam osztom be. Nyugodtan megcsinálhatom azt, hogy délután leteszem a számítógépet, és kijövünk a kertbe játszani vagy elmegyünk kirándulni. Sok szempontból ez ma már luxus, nekem pedig volt egy ilyen lehetőségem, ezt buta lettem volna nem megragadni. Szakmailag is szóltak érvek mellette. Tehát most a Mandiner nevű újságnál vagyok. Ennek van nyomtatott változata is, ami hetilapként jelenik meg, és van egy gyakorlatilag 0-24-ben frissülő híroldala is, az egyik legnagyobb híroldal ma Magyarországon. Itt egy jóval nagyobb csapatban dolgozok, nagyon tapasztalt kollégák vesznek körül. Örülök annak, hogy megint tudok print újságba írni, nem csak online felületre. Nekem élmény kézbe venni az újságot. Nagyon szeretem az illatát, érintését, azt hogy lapozom, jelölgetem. Ez volt a másik érv a család mellett, hogy más szegmenseit tanuljam meg ennek a szakmának, ráadásul egy nagyon nívós újságnál.

M.V.-M.D.: Mennyire vagy elégedett azzal, amit idáig elértél?

V.G.: Nagyon. Nekem az a legfontosabb, hogy a feleségemet megismerhettem. A gyerekeinkért rajongunk. Két ilyen tünemény gyerekkel áldott meg a Jóisten, hatalmas öröm, nagy hála van bennünk. Van egy egzisztenciánk, s ami ennél sokkal fontosabb, van egy boldog családunk. Ez nekem mindennél többet ér. Nincs olyan fizetés vagy olyan pozíció, ami miatt ezt megérné nekem föladni. És arra, hogy ezt így megteremtettük magunknak, büszke vagyok és emiatt nagyon boldog. Úgy érzem, hogy kvázi révbe értünk. Biztos nagyon sok kihívás lesz még az életben, meg biztos lesznek nagy nehézségek, fájdalmak, amiket jól kell tudni elviselni és kezelni, de az, hogy most itt vagyunk egymásnak mi négyen, ez mindennél többet ér.

M.V.-M.D.: Mik a terveid a jövőre nézve?

V.G.: Nekem most rövidebb távú terveim vannak. Szeretnék az új munkahelyemen bizonyítani. Tárt karokkal vártak, mikor megkerestem őket. A két főszerkesztő nagyon kedves volt és szimpatikusan fogadtak. Olyan színvonalas újság ez a szememben, hogy szeretnék szakmailag jól teljesíteni. Olyan szövegeket írni, úgy hozzájárulni a közös sikerekhez, ami tényleg építő. Ez viszonylag rövid távú cél, tehát az ember a következő hónapokat tervezi meg ebből a szempontból. 32 évesen az ember ne nyugodjon meg, ne dőljön nagyon hátra, tehát majd kell keresnem olyan célokat, amik inspirálnak.

Rendkívül jól alakult Gergellyel való beszélgetésünk. Mindkettőnket feltöltött és a mentalitása számos gondolatot átformált bennünk. Mivel az interjút a nyár végén készítettük, így egy óriási löketet adott nekünk ez a beszélgetés az iskolakezdésre. Nagyon érdekes volt belelátni a gimnáziumi éveibe és az újságírói munkásságába, valamint a családról való gondolkodásába, mert nagyon részletesen és teljes odaadással beszélt ezekről a témákról. Köszönjük!

 

Az interjú készült 2021-ben készült.