„E kies hazában mutass nekem egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William!” (Cseh Tamás)

London… mindig új, mindig a régi, mindig elvarázsol, mindig jó megosztani az aktuális, lelkes csapattal. Idén a 12.b osztály humán projektje keretében indultunk el újra, Athén és Róma után most Londonba.

Hónapok óta izgatottan készülődtünk, szervezkedtünk (előbbit mi, utóbbit persze főleg Diószegi tanár úr), mert ezekben az utakban az is lényeges, hogy minél felkészültebben várjuk, hogy az a sok élmény és tudás bejusson azokon a bizonyos nyílásokon. Élményből és tudásszerzésből ezúttal sem volt hiány.

Jó volt a csapat – mint az adys diákok mindig –, a lelkesedés az egeket verte, és apropó, ég, az égiek is kegyesek voltak hozzánk: eláztunk párszor, de sokat sütött a nap, amolyan igazi brit időjárásban részesültünk. Van, ami nem változik…

És hogy mit csináltunk 6 napon át? Íme, néhány a programok közül:

- Hyde Park, Wellington emlékmű, Buckingham-palota, lovas gárdisták, Parlament, Big Ben, TESCO EXPRESS/EBÉD (ismétlődő, nagyon fontos helyszín a spórolás jegyében, éljen a háromszögletű szendvics!) Downing Street 10, Trafalgár tér, Nemzeti Galéria, Piccadilly, Hamley’s játékbolt, Soho, Temple Church

-választható programként Oxford – Harry Potter és a King’s College, meg persze Csőke András, egy 1992-ben végzett adys öregdiák, aki kísért minket; mások Greenwichbe hajóztak, és meglátogatták a nyugati és keleti félteke választóvonalát

- Mme Tussaud’s viaszmúzeuma, London Eye, a 9 és ¾. vágány a King’s Cross pályaudvaron, rémülgetés a Dungeonban, aki arra vágyott, Chinatown, lampionok, sült kacsák a kirakatban (ld. TESCO EXPRESS/EBÉD J)

-British Museum, rosette-i kő, múmiák, Parthenon-darabok, hieroglifák, minden, amit a britek „megmentettek” a világból

-Notting Hill bolhapiac, nemzetközi street food utcája (ld. TESCO EXPRESS/EBÉD J)

-Őrségváltás, Tower, Természettudományi Múzeum, Tudomány és Technika Múzeuma

Felsorolni is nehéz, és még annyi minden más is volt. És még lehetett volna... Az a helyzet, hogy muszáj lesz megint elmenni!

 

Ui: Ja! És voltunk a Globe Színházban is. Shakespeare: Tévedések vígjátéka című komédiája volt műsoron, és 5 fontért állhattunk a nézőtéren, mint a Mester idejében a nép… De szinte észre se vettük, fantasztikus volt!

 

„Mi itt állunk és a szánk nyitva van,

hogy miket tud ez a Shakespeare William.” (Cseh Tamás)

 

D. Németh Dorottya

kísérőtanár

Képgaléria